1348 megtekintés

Tudni, hogyan tudjunk – vallás: az igazság keresése

Avagy: hogyan lettem Szcientológus?

A történet részben személyes.

A 70-es 80-as években nőttem fel, a Kádár-rendszerben. A vallás akkoriban „épp hogy megtűrt” dolog volt: amíg csak öreg nénik jártak templomba csendesen imádkozni, elnézték, de papokat, akik többet is akartak, néha bebörtönöztek.

A világirodalom jelentős darabjait cenzúrázták. Sőt, az egész „tündérmesék” műfaj cenzúrázott volt. Még az indiános történeteket is csak „ifjúság számára átírt” változatban olvashattuk, (imák, fohászok stb. kigyomlálva) hogy véletlenül se találkozhassunk semmi spiritualitásra utalóval.

Ha valaki meg akarja érteni a mai zűrzavart, vegye észre: a mai nemzedék az, akiket tudatosan, gondosan megfosztottak a spiritualitás csaknem minden formájától, a gyerekeik, tanítványaik, ezen kívül a lázadó, útkereső kevesek azok, akiknek feltűnt, hogy valami nem kerek.

A nagyanyám kérésére jártam hittanra. Közben történelemórán azt tanították, hogy a „vallás úgy jött létre, hogy dörgött-villámlott, az ősember félt, és kitalálta, hogy…”. 11 évesen ez logikusnak tűnt. A pap ezután nem tudott válaszolni a kérdéseimre, inkább kirúgott a hittanról.  

18 évesen páran rátaláltunk az Újszövetségre. Majd lelki gyakorlatok, szertartások, biblia körök, jó emberek közössége következett. Pár dolog végre összeállt a fejemben, ugyanakkor több kérdésre továbbra sem kaptam választ.

Dianetika könyv és DVD csomag

Az orvosi egyetemen „gyógyíthatatlan” betegségekről kezdtünk tanulni. Ez szemben állt a Biblia soraival: „Mindenféle bűnök megbocsáttatnak, még az istenkáromlás is, csak a Szentlélek káromlása nem”. Ezt nem értettem, egy pap így magyarázta: „csak annak nem lehet megbocsátani, aki nem akarja, hogy megbocsássanak neki − mindenki másnak meg lehet”. Ebből a következőt szűrtem le: „nincs olyan probléma, aminek ne lenne megoldása” (Tud-e az Isten akkora követ teremteni, amit aztán ne tudna felemelni? Nem!).

Ezért nem fogadtam el, hogy pár betegséget nem lehet meggyógyítani. A természetgyógyászat módszerei között kerestem tovább. Éreztem, lennie kell valami egyszerű módnak, valahogy „bele lehet nyúlni” egy beteg, problémás ember életébe, testébe, ami helyreteszi a dolgokat.

Aztán kezembe kerültL. Ron Hubbard Dianetika című könyve, ami akkor jelent meg magyarul (1989).

Ebben feketén-fehéren le volt írva, amit kerestem, ésszerűen, világosan! Egy bokasérüléssel kapcsolatban alkalmaztam az ajánlott módszereket és elképesztő eredményeket tapasztaltam!

A Dianetika elolvasása olyan új megértést adott az emberről, életről, pszichoszomatikus betegségről, stresszről, ami ahhoz hasonló, mint amikor valaki homályos üvegen keresztül nézi a világot, de ennek nincs tudatában. Bosszankodik, hogy nem lát jól, de nem tudja, miért. És egyszer csak kitisztul a kép!

Sok újabb kérdés merült fel, de további válaszok is voltak. Megfigyelés, egyszerűség, logika, törvényszerűségek. Ezután már a Biblia tanításait is jobban megértettem, sőt, a magyar népmesék (mint erkölcsi tanítások kincsestára) is új értelmet nyertek.  

Miért is?

Kedvenc tanítóm szerint a vallás nem más, mint az igazság keresése. A tudás pedig hatalom, szabadság.

Mindig is voltak olyanok, akinek nem volt ínyére, ha mások tudnak valamit vagy szabadok (nehezebb őket kirabolni, védekeznek, rájönnek dolgokra stb.). Ezért a tanítók sokszor virágnyelven, kódolva próbálták átadni tudásukat, hogy életben maradjanak. Erre az egyik legjobb példa az alkímia, amiről a mai napig sok ember hiszi, hogy fizikai értelemben vett „aranycsinálásról”, nem pedig a lélek „arany állapotának eléréséről” szól.

Tudás: le van írva a Védákban, a Bibliában, ott van Hamvas Béla vagy Weöres soraiban, sőt még a mesékben is, csak sokszor kódolva. Ha másként nem, úgy, hogy volt pár dolog, ami akkor magától értetődő volt, ezért le sem írták, de pár ezer év elteltével már nem magától értetődő, hanem hiányzó kapocs a megértéshez.  

Amit L. Ron Hubbard, a filozófus, igazság utáni kutatása során évezredek írott bölcsességét átvizsgálva megtalált, az többek között a megértéshez hiányzó kapocs, adatok. Innen a megnevezés: szcientológia – (pontos fordításban) tudni, hogyan tudjunk.

Ez nem érvénytelenít semmilyen korábbi tudást, igazságot. Ellenkezőleg. Megvilágít egy sor olyat, ami eddig is ott volt, de nem értettük. És még pár pozitív meglepetés…

Ezért van, hogy többféle felekezet lelkésze is felismerte, hogy a szcientológia (tudni, hogyan tudjunk) adatainak megismerése saját tanai jobb megértéséhez vezet, ezáltal hatékonyabban segíthet a saját híveinek is. Erre számos nemzetközi példa van.

A szcientológia – tudni, hogyan tudjunk: rendelkezni a kóddal az emberiség sokezer éves tudásához. Szívből ajánlom minden barátomnak, felebarátomnak.

Szerző: Dr. Lerner Péter