160 megtekintés

Tom Cruise és a Szcientológia – Lehet, hogy ez sikerének titka?

A ma élő legtökösebb, legbevállalósabb filmsztár. Ez nem kérdés. Egy Tom Cruise- film egyet jelent az adrenalinnal, az jó és gonosz örök harcával és az akciósztár sármos mosolyával. Jó, jó, ezt mind tudjuk. De! Hogy lehet az, hogy ez az elképesztően sikeres színész soha nem torpant meg karrierje során, soha nem volt lejtmenet, amiből aztán újra fel kellett tápászkodnia? Egy hollywoodi színész élete, valljuk be, nem feltétlenül leányálom. Addig persze az, amíg pénzt hoz a filmje a stúdióknak, amíg szereti a közönség, ám elég egy-két apró csetlés-botlás, és a média lehúzza vagy eltemeti, az ajánlatok pedig szépen elmaradnak. Hány ilyen esetet láttunk már Hollywoodban? Remek színészeket, akik eltűntek a süllyesztőben, pedig még szívesen néztük volna őket több filmben is.

Nem így történt Tom Cruise-zal, pedig már 37 éve űzi az ipart – egyre sikeresebben. Olyannyira, hogy ő az EGYETLEN színész, akinek hét egymást követő filmje produkált 100 millió dollárt meghaladó bevételt. Ez igen! Mondhatjuk, hogy a világ mozirajongói imádnak Tom Cruise filmjeire beülni. Ráadásul a kollégái is imádnak vele dolgozni. Rengeteget segít nekik, megosztja velük a tapasztalatait, és rendkívül jól tudja buzdítani az egész stábot. Az már csak hab a tortán, hogy egyik kedvenc elfoglaltsága meglepni ismerőseit, így sok hírességhez érkezett már a Tom által küldött tortából vagy egyéb meglepetésül küldött ajándékból. Tom Cruise egy élő legenda, és az is marad. És hogy mi segítette őt azzá válni? Nos, a személyes tehetségén és kitartásán túl ebben a Szcientológiának nagy szerepe volt és van. És nem véletlen, hogy ezt intenzíven hirdeti is – ezért is vált a legismertebb szcientológus hírességgé.

Hogyan tudott a Szcientológia ilyen nagy hatásfokkal segíteni a karrierje építésében?

Először is, köztudott, hogy Tom diszlexiás volt, és a Szcientológia tanulási technológiájának segítségével túl tudott lépni ezen a problémáján. „Nem tudtam, hogy normális vagyok, vagy idióta. Próbáltam koncentrálni, de idegeskedtem, frusztrált voltam és unatkoztam. Amikor 1980-ban érettségiztem, funkcionális analfabéta voltam. Senkitől sem kaptam megoldást, és tudni akartam, hogy miért bukott meg a rendszer. Végül felnőttként tanultam meg tökéletesen olvasni L. Ron Hubbard módszereinek köszönhetően.” – vallotta be Tom egy 2009-es interjúban.

Míg őt álomkarrierje megvalósításában segítette a tanulási tanfolyam, mások ugyanúgy nap mint nap megtapasztalják ennek az értékét az életükben – legyen szó munkával kapcsolatos tanulásról, főiskoláról vagy az általános iskoláról. Egy korábbi cikkünkben részletesen beszámolt itt erről egy magyar srác az ő példáján keresztül.

A másik nagyon lényeges tudás, mely segítette Tom Cruise-t a siker elérésében: a negatív, lehúzó emberek felismerése és kezelése a környezetében. Elsőre ez talán furcsának hangozhat, de valójában ez a hosszú távú siker egyik leglényegesebb kulcsa. A hírek tele vannak a sztárok hol jól, hol rosszul menő életével, alkohol- vagy drogproblémáikkal, lejtmenetbe induló karrierjükkel, rendőrséggel történő összetűzésükkel, vagy azzal, hogy némelyiküket ideig-óráig a sittre is bezárják. És sajnos a már említett, végleg tönkremenő karriereikkel.

Ha megvizsgálnánk ezeket az eseteket és az adott híresség környezetében lévő személyeket, akkor bizony kiderülne, hogy volt egy vagy akár több olyan személy, aki aktívan a személy sikere és céljai ellen dolgozott, akár negatív kritikáival, kishitűségével vagy rosszabb esetben a személy tényleges leértékelésével. És a munkálkodás eredményeként a személy tényleg sikertelenné vált, és mi már csak ennek végső megjelenésével találkozunk a botrányokról szóló hírekben. Teljesen kizárt, hogy Tom Cruise EGYEDÜLI hollywoodi színészként, hét egymást követő filmjével lépte volna át a 100 millió dolláros határt, ha nem használta volna az évek során a Szcientológiában tanultakat arról, hogy pontosan tudja, kiket akar a környezetében, kikkel hajlandó együtt dolgozni, és kikkel fogja elérni a várt eredményt.

Nem beszélve a már-már hihetetlen akciójeleneteinek végrehajtásáról, melyeket az utóbbi években szinte az élete kockáztatásával hajt végre. Elég lenne egy rosszindulatú stábtag, aki „véletlenül hibázik”, és ez Tom Cruise életébe kerülhetne.

Tom Cruise lóg egy helikopter talpáról a levegőben.

Egy hiba, akár az életébe kerülhet. Ezért is fontos, hogy kivel dolgozik együtt!

Persze legtöbbünk nem vesz részt ilyen extrém helyzetekben, mégis, életünk egyre sikeresebbé vagy sikertelenebbé válása nagyban függhet egy vagy több környezetünkben lévő személy nem éppen áldásos tevékenységétől. Az is lehet, hogy az illető ezt teljesen úgy végzi, hogy közben úgy állítja ezt be, mint pozitív és segítő dolgot.

Az erről szóló emberközeli cikkünk itt található arról, hogyan mentette meg ez a tudás a cikk írójának életét.

Zárszóként még hadd mondjak el annyit Mr. Tom Cruise-ról, hogy számomra ő jelenti A SZCIENTOLÓGUST, akit bármikor fel lehet hozni pozitív példaként. A mai világban sem, és a mozi világában sem divat már az a hőstípus, akit ő a vásznon filmről filmre megelevenít. A jót, aki minden rossz körülmény ellenére is jó marad, és az utolsó csepp erejéig harcol; a hőst, aki nem bosszúhadjáratból gyilkol, aki nem azzal válik hőssé, hogy banditaként kezd el igazságot szolgáltatni. Mr. Cruise soha nem adja fel, egyre csak sikeresebbé válik. Eközben pozitív példaként élő, inspiráló színészlegenda a következő generációk számára, aki időről időre megosztja sikerének titkát is: használd a Szcientológiában található tudást, hisz érted van.