Rólunk mondták

Ez a Kommunikációval a siker felé tanfolyam sokat segített nekem. Olyan helyzetekre találtam megoldást, amire eddig nem tudtam. Például, ha nagyon sokat beszél hozzám valaki, de már mennék és nem tudtam hogyan tudnék véget vetni a beszélgetésnek. Ami nagyon hosszú ideig nem ment, az a másokkal való kényelmes szembenézés. Eddig kommunikáció közben legtöbbször nem néztem rá a másikra. Főleg, ha egy fiúval voltam, akkor le is hajtottam a fejem és fel sem néztem rá. De most ilyen többet már nincs. Leküzdöttem az egyik legnagyobb nehézségem a kommunikációval kapcsolatban és ez nagyon király! – Bíborka

A Hogyan neveljünk sikeresen tizenéveseket? tanfolyam elvégzése után háromgyerekes gyakorló apaként rá kellett jönnöm, hogy van mit tanulnom – sőt korrigálnom- a tizenévesek nevelésével kapcsolatosan. Az egyik felismerésem (a sok közül), hogy 10 éves lányom sorsáért, neveléséért és azért, hogy milyen felnőtt lesz belőle, óriási a felelősségem. Tudás nélkül nehéz felelősséget vállalni. Most bátran nézek a kihívások elé, most tudom, hogy egy nagyon értékes, segítőkész, etikus, szociális személy válik belőle az én hatékony közreműködésemmel.

Sajnálom, hogy a Szcientológia nem kap nagyobb teret, mert van néhány dolog a világban, amit jobbá tudtok tenni. Én egy újságíró vagyok, a nemzetközi újságíró szövetség tagja. Szerintem a sajtó kelti a rossz híreteket, ezt nem kellene tennie, mert azok a Szcientológusok, akiket megismertem, a legjobb emberek, akiket csak ismerek. A legjobb emberek a Szcientológiában vannak.  –  György

A pénzügyi biztonság elérése tanfolyamon tanult adatok olyan eszközt és útmutatót adotak számomra, amelyet ha a személy betart, akkor kilábalhat egy veszteséget okozó helyzetből, amelyet ha nem kezel hatékonyan, akkor még jobban rontani fog helyzetén. Nagyon köszönöm, hogy ilyen lehetőségem adódott arra, hogy ezt a technikát megtanulhattam és segíthetek másoknak, hogy ők is megtapasztalhassák ezt az érzést. – Máté

Az „Egyszer fenn, egyszer lenn” állapot legyőzése az életben című tanfolyam során megtanultam azt, hogyan döntsem el, kik a jók és kik a rosszabb, hogyan ismerem fel az antiszociális és a szociális személyiségekre és az alapján döntsek, hogy mind a két személyiség tulajdonságaival összevetem őket. Nem ítélek elsőre, a tettek alapján döntök. Tudom már azt is, hogy attól még, hogy valaki néha antiszociálisan viselkedik, még nem válik azzá. Nagyon sok hasznos ismeretet szereztem az elnyomásról, arról, hogyan ismerjek fel egy potenciális bajforrást és hogyan kezeljek egy ilyen helyzetet. Az ellenséges emberek pedig alapvetően nem rosszakaróak, de ha vétettek ellene, azzá válhat. Kevésbé leszek elítélő, inkább a tényekre támaszkodom, mint a „megérzéseimre” Az alapján, hogy kik hajlandóak segíteni és el tudom dönteni, kik lehetnek az igaz barátaim, ami nagyon fontos, és akikre számíthatok. Néha pedig, ha egy helyzetet már nem lehet kezelni, akkor meg kell szakítanom a kapcsolatot. Ez a megoldás.

Kivizsgálások tanfolyamból szerzett tudás pont jókor jött, mert egy nagyon hatékony eszközt kaptam arra, hogy megtaláljam a nem megfelelően működő területeket a vállalkozásban, és megoldásokat találjak rájuk. Végigcsinálva a teljes kivizsgálási folyamatot a megoldások szinte maguktól jönnek, és könnyedén megváltoztathatunk nem optimális helyzeteket! Így is teszek most már. – Tímea

Életem eddigi legfontosabb tanfolyamát fejeztem be: a Tanulás Alapvető Kézikönyvét. Mindig problémám volt a szóbeli tanulással, kisgyerekkorom óta. Most először érzem, hogy tudom, hogy hogyan kell tanulni. Nemcsak nekem, hanem a környezetemnek is szeretném a javára fordítani az itt tanultakat. A tanulás vége felé kezdtem érezni, hogy tényleg meg tudok már bármit tanulni, bármi kerül elém. Ez nem ördöngős feladat, ez egy módszer. Rutinból, de odafigyelve a részletekre be fogom tartani. Előre örülök, hogy sok tanulási problémám ezennel megszűnik. Bár sokszor úgy éreztem, ez nekem nem fog menni, de végül is összeállt a kép. Én nem csináltam jól, most akkor tessék használni ezt a módszert és a siker nem marad el. Csak jobban kell magamban hinni, hogy erre képes vagyok. – Sándor

A Tanulás alapvető kézikönyve tanfolyam elvégzése hatalmas nyereséget adott. Tudom, hogyan kell hozzáállnom a tanuláshoz, most már alkalmazni szeretném, amiket tanulok, a gyakorlatban kamatoztatni, nem csak visszamondani, mint régen. Teljesen új nézőpontot kaptam abban, hogy hogyan kezeljem a tanítványaimat, amikor tanulási akadályba ütköznek. Eddig csak tapogatóztam, de most már tudom, hogy mik okozhatják náluk a nehézséget, és jó érzés, hogy segíteni tudok nekik. Precízséget és türelmet tanultam, azt, hogy nem számít, mennyi időbe telik, de meg kell csinálni a szavak tisztázását, ha hatékonyan szeretnék továbbhaladni. Ez hatalmas nyereség számomra. Régen olykor felületes voltam. Ez a tanfolyam hatalmas energiát adott, szembesített azzal, hogy mennyi mindent nem tudok. Most egy óriási tanulási vágy van bennem és alig várom, hogy a következő tanfolyamot elkezdjem. – Andrea

A Hogyan tegyünk szert önbizalomra? tanfolyam nagyon leegyszerűsítette ezt az egész témát. Az önbizalomról pszichológiai könyvek tömegei szólnak, és így-úgy csűrik-csavarják, erre tessék itt van ebben a tanfolyamban az egyszerű és máris gyakorlatba ültethető biztos recept, hogyan teremtsd az önbizalmad. Annyira egyszerű és tiszta az egész! Mostantól sokkal tudatosabb leszek, és motiváltabb is lettem. A Szcientológia nélkül nem lenne esélyem erre és másoknak sem. Hálás vagyok  L. Ron Hubbardnak ezért a tudásanyagért. – István

A Hogyan oldjunk meg konfliktusokat tanfolyam segített megérteni, milyen könnyű megoldani a konfliktusok okát, így megállítva és megelőzve emberi zaklatottságokat, tragédiákat, háborút. Minden konfliktus mögött van egy kívülálló harmadik, akit könnyű láthatóvá tenni ezzel a tudással, amit a tanfolyam nyújt. Felismerésem, hogy minden embernek ezeket az adatokat ismerniük kell és bekövetkezik a virágzás  minden emberi kapcsolatban! – Anna

A Hogyan neveljünk sikeres tizenéveseket? tanfolyamot azért végeztem el, mert úgy éreztem problémáim vannak a tizenéves lányaimmal. Szerettem volna megoldást kapni, a hétköznapi konfliktusok elkerülésére. Amikor lányaim kezelésének módszeréről olvastam, új felismeréseim voltak. Folyamatosan ugrottak be a képek mit nem szabadott volna megtennem, mit rontottam el. De időben vagyok még és új terveim, céljaim vannak, hogyan fogom őket hasznos, boldog emberré tenni az itt megkapott adatokkal. Tudom, hogy tudom elkerülni a konfliktusokat, hogyan tudom könnyebben elérni, hogy megértsenek és együttműködjenek velem. Hogyan tudom majd őket értékessé tenni! Nagyon köszönöm! – Orsolya

Szeretném megosztani veletek a Méregtelenítő Programból szerzett nyereségeimet, hogy mint sportoló és magánember is mennyi pozitív változást hozott az életembe.Egy érdekes dolog, ami történt velem azóta, illetve még a program alatt, hogy úgy érzem, hogy “felébredtem”. Mintha eddig valami alvó állapotban lettem volna. Nemes egyszerűséggel felébredtem és elkezdtem én irányítani az életemet! Ez szó szerint így van, mert felmondtam a munkahelyemen és csináltam egy saját céget. Én élsport szinten kerékpározom és jelenleg is készülök a 2016-os Pályakerékpáros Országos Bajnokságra, de korábban a Méregtelenítő Program előtt valahogy nem voltam túl jó erőben és a tüdőkapacitásom is csökkent mióta egyszer valami antibiotikumot kellett beszednem egy betegség miatt. Már nem mentek úgy az edzések mint régen, amit nem akartam elfogadni de ez volt! A program óta olyan lett a tüdőkapacitásom mint még előtte soha, még favorit koromban sem voltam soha ilyen energikus, fáradhatatlan, legyőzhetetlen! Tudom, hogy az országos bajnokságot meg fogom nyerni, több van bennem mint valaha! Heti 3-400 km-et edzek, mellette viszem az új cégemet, van időm a tanulni, és egyáltalán nem vagyok fáradékony, vagy elveszett, letargikus, mint régebben! Valahogy olyan ez mintha visszakaptam volna önmagamból egy részét. Vagy egy másik példa a megújult életemre: elmegyek szombaton edzeni 4,5 órát, kísérő autóval megyünk 100-150 km-t terepviszonyoktól függően, nagyon magas, 40 km/h átlaggal és ezek után nem vagyok még fáradt, mint korábban. Szervezünk valami délutáni programot és elmegyek a feleségemmel is tekerni egyet, vagy uszodába, vagy kirándulni! Aztán egy utolsó példa: nem tudom magam kihajtani edzés közben, mert bármilyen komoly a megerőltetés, a szervezetem azonnal regenerálódik és 10-20 másodperc múlva újra teljes erővel megyek tovább! Nagyon köszönöm a lehetőséget! – Jocó

Célok és célkitűzések tanfolyamból az alapvető felismerés az volt számomra, hogy ennek a tárgynak az alkalmazása bármilyen terv, elképzelés, tárgyalás, értékesítés, cég vagy vállalkozás felépítésére alkalmazható. Tanulmányok tudatos végzéséhez, családi célok, stb.! A végtelenségig lehet sorolni. A másik nagy felismerésem az volt, hogy az azonnali azonnali akciók mindig előre mozdítanak a kívánt megvalósulás felé. Egyszerűen csak csinálni kell. – Lajos

Tanulás alapvető kézikönyve tanfolyam elvégzése után nagyon sok, felismerésekkel teli nyereségem van. Ráébresztett, hogy gyermekkorom tanulási nehézségei, és az akkor tanult dolgok teljes eltűnése a fejemből, mind a meg nem értett szavak miatt voltak. Boldog vagyok, hogy végre tudom az okát és már nem hibáztatom vagy értékelem le magam emiatt. Plusz és számomra különleges nyeresége ennek a tanfolyamnak, hogy van egy 12 éves lányom, aki szintén olyan gondokkal küzd, mint én az ő korában. A tanultak alapján megcsillant előttem a remény, hogy neki már nem kell végigkínlódni a hátralévő sulis éveket, mert tudok segíteni neki, felhasználva a tanfolyamon tanultakat.Harmadik nyereségem, hogy ezzel a tudással a jövőbeni tanulással szerzett ismereteimet nem fogom elveszíteni és munkámat teljes felelősséggel és tiszta szívből tudom majd itt végezni, segítve az embereket. Mindenkinek köszönöm a sok türelmet, segítséget! – Anita

Mindazt, amit tanultam, most fel tudom használni arra, hogy másoknak segítsek, hogy jobban érezzék magukat. Nagyon motiváló látni, hogy a szcientológusok egy egységet alkotnak és egymással együtt működnek. Mindenki közös, jó cél irányába halad. –  Julika

Az volt a célom, hogy megszüntessem az ellenségeskedést a környezetemben. Itt megkaptam a válaszokat, hogy mivel tehetem ezt meg. Szeretnék hozzájárulni egy fejlődő országhoz és ahhoz, hogy a tisztességes emberek virágozhassanak az életükben és haladhassanak a céljaik felé. – J. A.