1062 megtekintés

Öregedés – élet

Nemrég – hosszú idő után – ismét találkoztam egy régi barátommal. Megdöbbentő volt látni az arcát. Úgy tűnt, megöregedett, ötven-egynéhány évesen. Mosolytalan, fáradt.

Mi is ez? Része az elmúlt 20-25 év nehézsége, hogy nem úgy alakult az élete, ahogy akarta, egy sokszor nehezen elviselhető házasság, értetlenségek, kelletlen kötelezettségek, itt-ott inkább apró örömökkel, amelyek nem képesek átfordítani az egészet boldogság felé.  Leginkább a jól végzett munka öröme tudná ezt adni, (ez megvan), de a kellő tudatosság nélkül ez sem elég.

Tudatosság: megérteni, tudni valamit, tudni valamiről.

Volt egy ember, akit legtöbben Buddhaként ismernek. Rájött, hogy Te, meg én, mindannyian halhatatlan szellemi lények vagyunk. El tudta érni, hogy ezt mások is megtapasztalhassák, megértve, hogy egy testhez köthető életszakasz csupán töredéke valami többnek, ami hozzánk tartozik. Ezt így vagy úgy mások is megfogalmazták.

Sokszor megkérdezték tőlem, hogy miben hiszek?

A hit egy nagyon értékes, de közbeeső, nem pedig végső lépés egy láncban. Ha valaki azt mondja neked, kezét maga mögött tartva, hogy „van egy kavics a markomban”, dönthetsz úgy, hogy elhiszed, bízol benne. Vagy nem hiszed, nem érdekel, és sosem tudod meg mi van ott. De amikor kinyitja és megmutatja, akkor látod. Már nem hiszed. Bizonyosságot szereztél.

Ennek hiányában a 21. század racionálisan gondolkodó embere hibásan arra a következtetésre juthat, hogy a vallás a „gyengék támasza”, „valami nem bizonyítható, ellenőrizhetetlen maszlag”, „komolytalan”. De ez nem így van. Nem csak a gépek és a fizika világában érhető el a racionalitás, a tényszerűség bizonyossága.

Megérthető, megtapasztalható az, amit Buddha vagy Jézus mutatott.

Vannak gátlásaink, gyengeségeink, de vannak erősségeink is. Amikor kezdjük megérteni a bennünk levő, minket körülvevő ésszerűtlenségek okait, óhatatlan, hogy egyúttal elkezdjük kigyomlálni is ezeket. A tudás tényleg hatalom. És közben valahogy egyre inkább látszik az, hogy mindannak a nehézségnek vagy örömnek, ami része az életünknek, értelme, célja van. Sőt, egyszer csak az is látszik, hogy mindazt, ami körülvesz, én magam teremtem, ha másként nem, azzal, hogy beleegyezem (hagyom), hogy úgy legyen. Vagyis, ha nem tetszik, ami épp körülvesz, meg tudom változtatni! És ettől kezdve nem lehet tartósan letörölni a mosolyt a képemről… olyan dolgok is értelmet nyernek, amikkel korábban értetlenül birkóztam. Amiket esetleg feladtam.

Ez több mint remény. Ez bizonyosság, hogy előbb-utóbb tényleg minden rendben lesz, mert én magam érem el, tudom megtenni azt, ami ehhez kell. Ez az az állapot, amikor az ember már nemcsak azt élvezi, amikor épp elérte, amit akart, hanem már azt is, amikor még csak tervezgeti, megalapozza, és így tovább. Ez az a pont, ahonnan kezdve legfeljebb a test változik, de a tűz, a szándék, az élet élvezete, a szemek csillogása… csak növekszik!

L. Ron Hubbard volt az, aki ezt a tudást – amit töredékeiben igazságérzetként vagy másként megmutatkozva ismerünk, eleve magunkénak érzünk – feltárta, leírta és rendszerezte úgy, hogy az mindenki számára érthető legyen. A Szcientológia anyagait, a megfigyelt és leírt törvényszerűségeket lépésről-lépésre megismerve mindez megtanulható, megérthető, és ma, a 21. században, a „hiszem, ha látom” módon gondolkodó ember számára is megtapasztalható!

Ha jól meggondolom, nincs ellenségem, de ha lenne, még neki is azt kívánnám: ismerje meg jobban önmagát, ismerje meg ezt a tudást.

Dr. Lerner Péter