1160 megtekintés

Miként lehetséges a válás lelki feldolgozása?

Egy válás mindenkit megvisel: nőt és férfit egyaránt. Nem kis feladat a válás lelki feldolgozása, hiszen sok esetben nemcsak két felet érint, de vannak gyerekek is, akikért közös felelősséget vállaltunk. Amikor hónapok vagy évek óta azt érezzük, hogy a mi esetünkben már csak a válás a járható út, akkor a legnehezebb a döntést meghozni. Amikor viszont ez a döntés megszületik, akkor Julius Ceasar szavaival élve: „A kocka el van vetve…”

Egy válásnál érdemes szem előtt tartani, hogy a férfi és a nő egyaránt 100%-ban felelősek azért, hogy ez a szépen induló történet a vártnál hamarabb ért véget, és mégsem az ásó, a kapa és a nagyharang választott szét minket. Ha sikerül felelősséget vállalnunk a történtekért, és azt nézni, hogy én mit tehetek azért, hogy a legkevesebb sérüléssel vészeljük át a következő időszakot, akkor minimalizálni lehet az áldozatokat.

Egyedül vagy szakemberrel könnyebb a válás lelki feldolgozása?

Amikor egy olyan feladat előtt állunk, amit még sosem csináltunk, akkor a legcélravezetőbb segítséget kérni olyan barátoktól, szakemberektől, akik otthonosan mozognak a területen. Mindegy, hogy marketingről, értékesítésről vagy pénzügyekről van szó, az üzleti életben megszokott, hogy segítséget kérünk. A magánéletben ugyanúgy hozzászoktunk már, hogy szakembereket kérünk meg, hogy segítsenek a gyerek nyelvtanulásában, a házunk kitakarításában vagy az autó javításában. Nem kell mindenhez értenünk.

A válás lelki feldolgozása is könnyebb, ha találunk valakit, aki segít. Vannak, akik a barátjukkal osztják meg a gondjaikat, mások egy külső szakemberhez fordulnak, aki már több száz ilyen problémás helyzetet látott. Egyre több olyan ember is van, aki könyveket olvas a témában, hogy alkalmazható tudást és információt gyűjtsön a probléma leküzdéséhez.

A holnap kihívásainak nem lehet megfelelni a tegnap tudásával

2001 óta, amikor befejeztem az utolsó egyetemi képzésemet, hiszek az önfejlesztésben. Havonta megyek valamilyen képzésre, oktatásra, előadásra, mert sok emberért vagyok felelős. A cégemben vezetőként harminc embernek adok munkát, a blogomat ezrek követik, anyaként pedig két gyerek tekint a szellemi vezetőjének. Nem tehetem meg, hogy nem képzem magam.
Amikor elváltak útjaink a gyerekeim apjától, akkor is tanfolyamokban és könyvekben kerestem választ a kérdéseimre.

A Szcientológia képzéseit 2014-ben próbáltam ki először. Már az első hetekben egy olyan problémát sikerült legyőznöm, ami előtt korábban évekig értetlenül és tehetetlenül álltam. Felemelő érzés, amikor rájössz, hogy egy problémát úgy tudsz megoldani, hogy használod azt a tudást, amit valaki már több évtizede leírt, és ami emberek millióinak segített már.

A Szcientológia segítségével számos problémát lehet hatékonyan orvosolni.

Itt találsz 18 különböző ingyenes tanfolyamot:

http://www.szcientologia.org.hu/courses/

L. Ron Hubbard azt tanítja, hogy „Az az igaz, ami számodra igaz.” Én elkezdtem használni azokat az adatokat, amiket nála olvastam. Azóta jobban érzem magam a bőrömben, mint az ezt megelőző évtizedekben.

Én már tudom, hogy lehetséges a válás lelki feldolgozása a Szcientológia segítségével.

Alakítsd ki a saját véleményedet a Szcientológiáról Te is!

Szerző: Langmár Zsuzsanna