Miért nem segít a 15 éves Pannika az anyukájának a házimunkában

Él köztünk egy tizenöt éves Pannika. Anyukája és apukája nagyon-nagyon szeretik őt, és szeretik azt is, ha szép rend van a lakásban. Pannika apukája tehetséges építészmérnök, nagyon szép házakat tervez. Pannika anyukája lakberendező. Valaha egy építészeti kiállításon találkoztak.

Nagy volt az egyetértés köztük, szép dolgokkal vették körbe magukat, a nappaliba vettek egy szuper házimozi-rendszert, meg elefántcsont színű bőrkanapét. Nemsokára berendezték a gyerekszobát is, Pannika fehér baldachinos kiságyat kapott, rózsaszín falakkal és gyönyörű fehér gyapjúszőnyeggel.

Miután Pannika megszületett, beleadott apait-anyait, hogy gyorsan megszeressék. Finom illatos bababőr, gőgicsélés, ha mosolyogtak, visszamosolygott. Leszámítva azt a pár éjszakát, Pannika töretlenül azon dolgozott, hogy ahogy csak lehet, viszonozza kedves babalétével a szülői gondoskodást.

Aztán elkezdett járni, anya nagyon büszkén sétálgatott vele. Panni baba cserébe a gondoskodásért, mivel mást nem tudott adni, hordta szorgalmasan a piszkos madártollat anyukájának. Anya nem tudta, mit tegyen vele, ezért „Fúj, piszkos!” felkiáltással bedobta a kukába. Pannika rá se rántott, és csak hordta és hordta haza a köveket és gazokat. Anya pedig, hogy ne legyen felfordulás az otthonukban, hisz oly sokat dolgoztak érte, ezeket a kincseket sorra kidobálta.

Pannika egy idő múlva rájött, hogy ez így nem megy. Talán mást kellene csinálnia, ezért úgy döntött, hogy segít anyának felmosni. Három éves lehetett, amikor alaposan felmosott mindent, csak úgy folyt a víz a felmosórongyból – azt soha nem látta, hogy hogyan kell kicsavarni –, de ha már ott volt a padlón, Pannika felmosta a fehér gyapjúszőnyeget is. Nagyon büszkén várta anyát, hogy végre vissza tudja adni azt a sok törődést, amelyet eddig kapott. Amikor anya megjelent – Pannika legnagyobb meglepetésére –, furcsa szavak kíséretében és mérgesen kikapta a rongyot a kezéből, és jól leszidta, amiért segített. Pannika ekkor – három évesen, sok-sok próbálkozás után – úgy döntött, hogy többé nem fog segíteni, mert csak bajt okoz vele, és emiatt nem fogják szeretni.

Anya elégedett volt. Pannika többet nem jött belekotnyeleskedni a sütésbe, nem szórta ki ügyetlenül a gránitpultra a lisztet. Pannika végre nem volt láb alatt akkor sem, amikor apa a füvet nyírta. Elkezdett játszani a sok drága játékkal, amelyet azért vettek – ezek korábban nem kelletek neki –, mert mindig beleütötte az orrát a felnőttek dolgába. Aztán egyre több és több játékot kért, toporzékolt és hisztizett, ha nem kapta meg. Ez jó módszer volt, ezzel elérte, hogy anya és apa megvegyen neki mindent, amit csak akart. Ezt olyan finomra hangolta, hogy szinte minden embert így irányított maga körül. Már nem annyira kedvelték az oviban sem. De a lényeg, hogy már nem volt láb alatt.

Egyszer anyának valami furcsa gondolata támadt: Pannika már elég nagy, 15 éves. Talán elmosogathatna és kitakaríthatná a szobáját. Úgyhogy anya átszólt a lányának egy nagy szennyes kupac felett: „Pannika, gyere már, és segíts a házimunkában!”

Szerinted Pannika szívesen segített?

Évekig próbálta, de elküldték, ezért idővel feladta. Hasznos akart lenni, de nem hagyták. Pannika ma már haszontalan. Már nem segít se otthon, se máshol. Ő már egyetlen munkában sem akar segíteni. Pannikánál akkor húzták le a rolót, amikor kiskorában a napi többszöri segítségnyújtását leértékelték és elutasították. Pannika akkor azt gondolta magában: „Ha segítek, biztosan elrontok valamit, és leszidnak. Ezért inkább nem segítek.”

Pannika azóta csak elvárja a dolgokat. Ha ez nem változik, még az is lehet, hogy bűnöző lesz belőle. Pedig csak arról van szó, hogy egy három éves gyerek megfogadta, hogy ő többet nem segít, és nem akar hasznos lenni, mert akkor nagyon csúnyán megszidják.

Hogyan lehetne Pannikán segíteni?

A választ megtalálod az L. Ron Hubbard művei alapján összeállított Sikeres gyereknevelés című tanfolyamban. Egy rövid részlet a tanfolyam anyagából:

„A szülők természetes módon több hozzájárulást adnak a gyereküknek, mint amennyit a gyermek ad nekik viszonzásként. Abban a pillanatban azonban, ahogy a gyerek ezt felfedezi, boldogtalanná válik. Megpróbálja növelni a hozzájárulásának mértékét. Ha ez nem sikerült, dühös lesz a hozzájárulás forrására. Elkezdi utálni a szüleit. A szülők még több hozzájárulással próbálják meg legyőzni ezt a lázadást. A gyerek erre még inkább fellázad. Ez egy súlyos »zsugorodó spirál«, mert a vége a dolognak az, hogy a gyerek apátiába süllyed.”

Szerencsére Pannika értelmes tinédzser, és a szülei hajlandók voltak felismerni, hogy hogyan tudnák helyrehozni a dolgot. Még most sem késő leülni vele, és mint egy másik felnőtt emberrel, megbeszélni a dolgot. Kisimítani a korai baklövéseket, és hagyni számára, hogy ő is értékes és hozzájáruló tagja lehessen a családnak.

Ha szeretnél többet megtudni erről a tanfolyamról, kattints erre a linkre.