2403 megtekintés

Miért lenne fontos a gyerekeket erkölcsre nevelni az iskolában

Egyszer, amikor óvodás voltam és alvásidő volt, éppen nem voltam álmos. Csendesen feküdtem az ágyon és a mennyezetet bámultam, álmokat szőttem, terveket kovácsoltam.
Az óvónéninek azonban nem tetszett, hogy nem alszom, és főleg az nem tetszett, hogy nyitva van a szemem, ezért cellux ragasztóval leragasztotta mindkét szememet. Ez annyira megalázó volt, és olyan kegyetlen, hogy én eldöntöttem, soha senkinek nem mondom el! Nem magam miatt szégyelltem, hanem az óvónő miatt.

Amikor óvodába vagy iskolába viszem a gyerekeim, akkor bízom benne, hogy biztonságos helyen lesznek. Értem ezalatt, hogy nem fogják őket bántani, megalázni, nem kiabálnak majd velük, nem verik meg őket, nem tépik meg a hajukat, nem csúfolják ki és nem alázzák meg őket. Sem a felnőttek, sem a többi gyerek.

Valójában, amikor a fenti dolgok megtörténnek, a szülők erről nagyon keveset vagy semmit sem tudnak. Talán azért nem meri elmondani a gyermek, mert annyira kínos, vagy nem akar árulkodni, vagy sok esetben attól tart, hogy rá nézve jár majd negatív következményekkel, ha elmondja, hogy őt bántották.

Sok beszélgetésem volt gyerekekkel, akik eleinte nem mertek nyíltan mesélni arról, hogy mik is zajlanak az ő kis társadalmukban. Amikor azonban tapasztalták a megértést a történeteikkel kapcsolatban, akkor egyre bátrabban mesélték el az élményeiket. Egymás csúfolása, becsmérlése nyíltan, vagy a nagyobbak részéről a kicsik felé olyan kérdésekkel, amelyeket ők képtelenek megválaszolni, verekedés, rosszindulat – sajnos ezek az események mindennaposak az iskolákban.
Mindamellett, hogy a gyerekek tanulnak erkölcstant, és választhatnak hittant is, nem minden esetben látható az eredmény.

Az élet néha bonyolultnak tűnik, és ilyenkor valóban nagyon összetett problémákat kapunk, mint ez is: Van egy Iza nevű kislány, és Lilla barátnője. Eleinte csak az volt furcsa Izának, hogy Lilla gyakran emlegeti a halált, és azt, hogy ha valami nem sikerül neki, akkor meg akar halni. Később, ha Izával szemben valahogy alulmaradt, akkor a halálát kívánta, és azt súgta a fülébe: „Bárcsak meghalnál.” Ezt a tanítók nem hallották meg, és azt sem látták, hogy Lilla megcsipkedi Iza arcát is, ha valami nem teszik neki.
Elbeszélgetve a szülőkkel, kiderült, hogy Lillát az óvodában a társai folyamatosan szekálták, zaklatták, verték és csúfolták. Ő így ezt a durvaságot, mint „sikeres mintát”, az iskolában alkalmazta egy olyan kislányon, akit egyébként a barátnőjének tekintett. A tanárok az esetről azért nem tudtak semmit, mert Iza nem akart árulkodni. Úgy gondolta, hogy Lilla sírni fog, és úgyis neki hisznek majd.

Talán ebből is látható, hogy milyen bonyolult lehet egy gyerek lelkivilága. Mert a gyerek ki van szolgáltatva a környezetének: a tanárok, a szülei és néhány társa is erősebb nála. Ezenkívül neki még nincs meg minden eszköze ahhoz, hogy visszavágjon, megvédje magát, és gyakran még elmondani sem tudja tökéletesen, hogy mit érez, vagy mi is történt vele pontosan.

Viszont a történet ebben az esetben jóra fordult. Olyan szülőkkel volt dolgunk, akik képesek voltak felfogni a helyzetet, és nem azonnali védekezésbe vagy a másik hibáztatásába fordultak. Megértést tanúsítottak, és beszéltek a kislányukkal. Az anyuka elmondta a kislánynak, hogy ha barátokat akar szerezni, akkor nem ez a helyes út. Lilla fokozatosan megváltozott, elhagyta a durva kijelentéseket és szokásokat.

Valójában szinte varázslatos, hogy ennyi elég. De igen, ennyi elég, olyan gyerekek esetében, akik jók. Én hiszem, hogy jónak születtünk. Csak nagyon kevés olyan lény van, aki gonosz szándékokkal érkezik a világra.

Ha megfigyelünk egy gyereket, akkor látható, hogy mennyi büszkeség, igazságérzet, jóság, helyesség van benne. Valamiért azonban ezek a nemes vonások halványulnak az idővel. De igazából a gyerekek alapvetően jók! És pont ezért könnyű megtartani vagy visszaállítani az erkölcsi érzéküket. Könnyű megtanítani nekik, hogy mi a helyes és helytelen, és nagyon is fogékonyak rá!

Ez mind az iskolának, mind a szülőnek is a feladata. Nem bonyolult képletekkel, szabályokkal vagy dogmatikus tanokkal, hanem a józan ész által vezérelve.

Hogyan kell megtanítani a gyereknek az erkölcsös viselkedést

Létezik egy könyvecske, Az út a boldogsághoz címmel, amely nagyszerű példa arra, hogy mit és hogyan kell megtanítani egy gyereknek, ha az erkölcsökről van szó. Képzeld el, hogy a gyerek csúfolódik. De megtaníthatod neki azt a szabályt, hogy „Próbálj úgy bánni másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy ők bánjanak veled!” És ha ezt megérti, vajon lesz-e kedve csúfolódni legközelebb?

A kislányom Helga, szereti a rendet. Egy osztálytársa környezete szemetes volt, hullottak ki az eszközök a padból, a tolltartóból potyogtak a tompa ceruzák, és nem talált semmit. Helga mesélte el, hogy rendbe tette Karcsi tolltartóját, kifaragta a ceruzáit. Megkérdeztem Helgát, hogy miért csinálta meg? A válasza maga volt az egyszerűség: „Legyen jó Karcsinak.” A kisfiú persze meglepődött, csodálkozott, de boldog volt! Mi lenne, ha megértené a szabályt: „Viseld gondját saját területednek!” Valószínű, hogy másként állna a dolgokhoz.

Mi lenne, ha a gyerekek az iskolában tanulnának ezekről a szabályokról: „Légy méltó a bizalomra!”, „Teljesítsd kötelezettségeid!”, „Légy szorgalmas!”, „Légy kompetens!”, „Tiszteld és segítsd a szüleid!” - hogy csak néhány alapelvet említsek. Elsőként persze nekünk kell megtapasztalnunk, hogy az erkölcsös élet boldoggá tesz. És ennek fényében, ezzel a céllal meg kell tanítanunk a felnövekvő generációnak, hogy ők is megélhessék és továbbadhassák.