2928 megtekintés

A Magyar Vöröskereszt megköszönte a szcientológusok segítségét

A Magyar Vöröskereszt véradásszervezője 2017. november 6-án kelt levelében köszönte meg a szcientológusok segítségnyújtását az Egyház kápolnájában lezajlott véradással kapcsolatban.

A Szcientológia Egyház több éve szervez véradást a Magyar Vöröskereszttel karöltve, sőt Magyarország legnagyobb véradója is szcientológus, és már több, mint 150-szer adott vért.  

Az októberi alkalom kiemelkedő volt a megjelent szcientológus véradók nagy száma miatt.

Miközben a pincében a hatóságok szinte lerohanták az egyház nyitott ajtajait, 60 szcientológus adott vért, hogy ezúton is segítsen a vérátömlesztésre váró sürgős betegeken.

A szcientológusok mindent megtettek, hogy a Magyar Vöröskereszt munkatársai gördülékenyen végezhessék a munkájukat.

Gyuris Károlyné véradásszervező levelében többek között így írt erről:

„A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének véradásszervezőjeként ezúton is szeretném megköszönni Önnek és minden Kedves Véradónak a 2017.október 25-én megrendezett véradónapot, és az önzetlen segítségnyújtást.

Szeretném megköszönni az előkészítésben, a donorok tájékoztatásában, a helyszín kialakításban kollégái együttműködését, segítségét.

Nagyon szép számmal, 60 fő jelentkezett véradásra, ez igen figyelemre méltó.

Kérem, továbbítsa Vezetőségüknek is köszönetünket, hogy lehetőséget kaptunk a véradásra, ebben a szép, új épületben.”

Mivel a kimutatások szerint egyre több vérre van szükség Magyarországon, így a Szcientológia Egyház munkatársai további véradásokat szerveznek.

A szcientológusok pedig a jövőben is örömmel adják majd vérüket, hogy életeket menthessenek.