143 megtekintés

L. Ron Hubbard egykori dél-afrikai otthonában jártam

2015-ben a Dél-afrikai Köztársaságban, Johannesburgban jártam. A városról és lakosairól azelőtt semmi elképzelésem nem volt, csak hallomásból “tudtam”, hogy Johannesburg “veszélyes”.

A joburgi tartózkodásom hónapjaiban igyekeztem komolyan venni az alapvető biztonsági szabályokat, így nem tapasztaltam meg semmiféle bűncselekményt, viszont megláttam Afrika szép, harmonikus, csupa szeretet oldalát, melyet nagyon a szívembe zártam. Ezt a fajta atmoszférát nem lehet szavakkal átadni, talán még képekben sem…

A helyiek nagyon színes egyéniségek, barátságos lények, akik arra törekednek, hogy minden nap megtalálják az életben az örömöt. Kultúrájuk része az ének, a tánc, gyakran dalra fakadnak. Amikor vásároltam valami csecsebecsét, ragaszkodtak hozzá, hogy elfogadjak még valamit, legalább egy kis apróságot emlékbe, ingyen. Nagylelkű emberek. Európaiként sokat tanultam tőlük.

Elégedetlenkedés helyett megtanultam minden nap azzal a szándékkal ébredni, hogy megtaláljam az örömteli dolgokat az életben. Azt találtam, hogy ők nagyon jók ebben. Azon kívül hihetetlenül spirituálisak. Meggyőződésük, hogy ők nemcsak egy darab hús, és pályafutásuk nem csupán 70-80 esztendő. Megszerettem őket, és több lettem általuk.

Egy napon afrikai jóbarátom, Danny Lewis beszélt nekem az apartheidről, ami a faji elnyomás intézményesített formája volt Afrikában, 1948-tól a korai 90-es évekig. Elmondta, hogy L. Ron Hubbard, a híres vallási filozófus 60-61-ben azért jött el ide, hogy segítsen Afrika népének megoldani ezt a problémát, és volt olyan kedves, hogy elvitt Mr. Hubbard johannesburgi otthonába, ahol megtekinthettük együtt az LRH múzeumot. Az épület máig Johannesburg Kulturális Örökségét képezi.

Érdekes volt a látottakat annak fényében kiértékelni, amit afrikai barátaim meséltek a korabeli helyzetről. Annak idején, ha egy áldott állapotban lévő afrikai hölgy elesett az utcán, és egy fehér úriember a segítségére sietett, azért bizony durva fizikai ütlegelést kaphatott. Elképzelni is nehéz volt, és senki sem akarta saját bőrén megtapasztalni, hogy a politikai egyet nem értés kinyilvánításáért mi járhatott. Elég, ha tanulmányozzuk Mandela életét, és máris lesz egy halvány elképzelésünk.

A sztorit vendéglátónk Mr. Hubbard johannesburgi otthonában folytatta, végigvezetett minket a múzeumon, és elmesélte, hogy Mr. Hubbard Angliában oktatási intézményt tartott fenn, ahol lelkészeket képzett, hogy könnyítsen az emberiség nehézségein. Az egyik ilyen lelkész, Peggy Conway képzését sikeresen befejezvén visszatért hazájába, a Dél-afrikai Köztársaságba, ahol első kézből és azonnal megtapasztalta, ahogy durván és agresszíven lábbal tiporták az alapvető emberi jogokat. Sajnos ez volt az általános kép. Levelezésbe kezdett hát mesterével, az emberbarát Ronnal, aki úgy döntött, hogy haladéktalanul Afrikába utazik, hogy könnyítsen a szenvedők helyzetén, és segítsen a kormánynak helyesebb útra térni.

A kiállítást végigjárva nagyon megérintett L. Ron Hubbard önzetlen bátorsága, miközben a levelek tanúsága szerint nagyon kedvesen és szeretetteljesen továbbította üzenetét.  Előadásokat tartott, szeretettel fogadott mindenkit, aki csak eljött, és a társadalom legmagasabb politikai vezetőivel – például a dél-afrikai kormány miniszterével, illetve Németország dél-afrikai nagykövetével – osztotta meg nézőpontjait, illetve hívta fel figyelmüket gazdasági, természeti törvényszerűségekre.

Az amerikai születésű vallási filozófus csendes szóval, barátsággal és megértéssel messzebbre jutott, és több változást idézett elő hosszú távon, mint a két pártra szakadt helyiek csoportjai.

Hogyan volt képes minderre? Életrajzi írója így foglalta ezt össze:

„Az első napjait azzal töltötte, hogy előadásokat tartott az akkoriban frissen megalakított Szcientológia Központban, a Joubert Parkban, az estéit pedig kimondottan az átfogóbb nemzeti ügyeknek szentelte. Ezeknek az estéknek az eredménye végül egy akkoriban egyedülálló dokumentum lett: egy LRH által írt alkotmány, amely általános afrikai választójogot követel. Az álláspontját még a konzervatív körök sem igazán tudták támadni: ha Dél-Afrika szeretné élvezni a külföldi befektetések jótéteményeit, véget kell vetnie a feketék elnyomásának. Az akkori dél-afrikai országnak, Rhodéziának ajánlott alkotmánya ugyanezzel érvel. Teljesen eltekintve az apartheid természetéből fakadó alapvető igazságtalanságtól, fenntartotta azt a véleményét, hogy egyetlen olyan nemzet sem remélhet stabil gazdasági/politikai légkört, amelyben a polgárok többségének nincsenek biztosítva az emberi jogai.”

(Egy életút képei, 315. oldal)

Javaslatát a rhodéziai miniszterelnök örömmel fogadta, köszönetét az elnök főtitkára levélben tolmácsolta:

“Miniszterelnök Salisbury, Rhodesia

1966. május 5.

L. Ron Hubbard, Esq,
31. John Plagis Ave
Alexander Park
Salisbury
Rhodesia

Kedves L. Ron Hubbard,

A Miniszterelnök úr felkért, hogy tolmácsoljam köszönetét az Alkotmánytervezet másolataiért, melyeket volt kedves összeállítani és továbbítani felé. Beadványát az Elnök úr nagy érdeklődéssel végigolvasta.

Jelenleg működik egy albizottság a Kabinet szolgálatában, mely az 1965-ös Rhodézia Alkotmány javítását célzó beadványok vizsgálatával foglalkozik. Ezért a Miniszterelnök úr döntése alapján, utasítását követve, beadványát az albizottsághoz további tanulmányozás céljából továbbítottam.

A Miniszterelnök úr legőszintébb jókívánságait küldi Önnek.

Szívélyes üdvözlettel,

L.R. Thompson
A Miniszterelnök főtitkára”

(Az eredeti levél L. Ron Hubbard johannesburgi otthonában, a múzeum gyűjteményében megtekinthető)

A folyamat sikerre vitelében létfontosságúnak tartotta az oktatást.

1961 januárjában a Dél-afrikai Anatómia Kongresszus során így nyilatkozott:

„Csak a becsületes embereknek vannak jogaik. És kizárólag a jó képességű emberek tudnak kontrollálni. Ezért aztán a program Dél-Afrika számára, amit támogatok, és amiért verem a tam–tamot, egyszerűen ez: minden afrikai férfit, nőt és gyermeket, akivel csak kapcsolatba tudunk lépni, tegyünk olyan jó képességűvé, amennyire csak lehet, a lehető leggyorsabban.” L. Ron Hubbard

(A Dél-afrikai Anatómia Kongresszus hátsó borítóján olvasható, 1961. Január)

 

„Nem kevesebbért állt ki, és nem kevesebbért harcolt, mint az összes afrikai ember politikai és szellemi szabadságáért – mellékesen pont ez az, amiért évtizedekkel később annyi elismerést kapott, amikor a bennszülött iskolákban bevezették az oktatási eszközeit mintegy kétmillió fekete gyerek érdekében.”

(Egy életút képei fényképes életrajz, Afrika felé fejezet, 215. oldal)

Amikor távozott az afrikai Rhodéziából, a vele együttműködő helyiek nehéz szívvel búcsúztak tőle, és kifejezték abbéli reményüket, hogy igaz barátjuk, Ron egy nap visszatér. Szintén a johannesburgi házában található múzeumkiállításon találtam rá erre a búcsúlevélre Mr. Hubbard személyi sofőrjétől, Frank Masicótól.

Salisbury, 1966 július:

„Könnyekkel a szememben imádkozom Istenhez, hogy Mr. Hubbard visszatérjen e vidékre, és felszabadítson minket.

Mindannyian, akik önnek dolgoztunk, mindenből a legjobbat kívánjuk önnek, és reméljük, nem felejti el Afrikát és nehézségeinket.”

L. Ron Hubbard természetesen nem felejtette el afrikai barátait, és soha nem lankadó emberbaráti szeretettel, érdeklődéssel élete végéig dolgozott az Ember felemelésén és önbecsülésének helyreállításán.

„Az a munka nem jelent forradalmat. A leghalványabb értelemben sem jelenti még csak a kívánságát sem bármelyik ilyen dolog megdöntésének. Mindössze a reményt jelenti, hogy az ember újra lábra tud állni.” L. Ron Hubbard

(Egy életút képei fényképes életrajz, 329. oldal.)

Szerző: Gász Gabi