3033 megtekintés

Jogellenes volt a Szcientológia Egyház lerohanása – a Bíróság igazságot szolgáltatott

Jelentős jogi győzelmet aratott a budapesti Szcientológia Egyház: A bíróság törvénytelennek ítélte az egyháznál tartott razziát és lefoglalást.

2018. február 24. – BUDAPEST – A tegnapi napon a Szcientológia Egyház jelentős jogi győzelmet könyvelt el, amikor a Budai Központi Kerületi Bíróság egyértelműen kijelentette, hogy jogellenes volt a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) razziája a Szcientológia Egyháznál.

Ennek eredményeként a Nemzeti Nyomozóirodának vissza kell szolgáltatnia a több száz doboznyi jogellenesen lefoglalt iratot és informatikai eszközöket.

A bíróság úgy találta, hogy a 2017 októberében zajlott razzia és lefoglalások kényszerítő és korlátozó erejükkel megsértették az Egyház Alaptörvényben foglalt jogát.

Szikinger István (Fotó: Beliczay László, MTI)

A Szcientológia Egyház és jogi képviselői panasszal éltek, melyet először a Fővárosi Főügyészség ugyan elutasított, de a bíróság az ügy átvétele után a tegnapi napon végül mind az NNI, mind a főügyészség határozatát hatályon kívül helyezte.

„A bíróság kiemelte, hogy a nyomozó hatóság több ponton is törvényt sértett az eljárásában, és alapjaiban sérült a szükségesség és arányosság elve az intézkedés során. Ez a bírósági határozat jelzés értékű lehet a többi hatóság részére is, hogy jóhiszeműen és hivatali hatalmukat a törvényes kereteken belül gyakorolva forduljanak – jelen esetben – a Szcientológia Egyház felé” – mondta Szikinger István ügyvéd.

„Nyilvánvalóan nagyon örülünk a bíróság döntésének, és bízunk benne, hogy az egész eljárás gyorsan lezárul a javunkra, és az Alaptörvény által védett jogainkat teljes mértékben helyre állítják.” – nyilatkozta Miklovicz Attila az egyház szóvivője.