Holokauszt – a mai kor tükrében

Január 31-én a Szcientológia Egyház kápolnája adta a helyszínt a Holokauszt áldozatairól történő megemlékezésnek, amelyet az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért alapítvány szervezett. A nyílt napnak több mint 80 résztvevője volt, és több neves előadó, köztük egy Holokauszt-túlélő szólalt meg. De valójában sokkal több történt itt, mint pusztán megemlékezés.

Ahogy Miklovicz Attila, az est házigazdája fogalmazott, a Holokauszt valószínűleg az emberiség ismert történelmének legszégyenteljesebb eseménye volt. A gyűlölet ugyanis alapvetően az embernek nem része. Ki kell azt építeni. Ha éveken át, masszív ellenséges propagandát folytatnak egy csoport vagy társadalmi osztály ellen, és ehhez véleményformálókat is megnyernek, akkor alakul ki az emberekben az azzal kapcsolatos egyetértés, hogy bizony ezt a csoportot vagy osztályt gyűlölni kell.

Az előadók remekül világítottak rá, hogy ez milyen módszerekkel, milyen történelmi háttérrel történt, hogyan sikerült lépésről lépésre átformálni a köztudatot, a jogrendszert és a közhangulatot ahhoz, hogy a katasztrófa végül társadalmi egyetértés mellett bekövetkezzen.

A történész előadónk a korabeli törvényhozáson keresztül mutatta be, hogyan nyert egyre nagyobb teret a kirekesztés. Rávilágított, hogy bár egyes személyek ellenzésüknek adtak hangot, az egyházak és az állam mégis egyaránt csődöt mondott a gyűlöletkeltés megfékezésében.

A következő előadó egy bölcsész hölgy volt, aki egy kevésbé ismert tragikus eseményről beszélt, ami a volt Szovjetunió területén, Kijev mellett, Babij Jarban történt. Az elképesztő méretű mészárlás pontos hátterét még ma is kutatják a még élő, több ezer szemtanú felkutatásával.

Az állami hozzáállásra jellemző, hogy a milliók életét követelő mészárlások nem képezhették közbeszéd tárgyát, a szégyenteljes és tragikus eseményekről az állam egyszerűen évekig nem vett tudomást. Ám a ’40-es és ’60-as években a művészetekben intenzíven megjelent ez a téma, filmek, könyvek formájában. A résztvevők képsorokat láthattak egy megrázó filmből, amely ezen az eseményen alapul.

A Holokauszt-túlélő bácsi beszámolója volt a leginkább megindító.

Ha valakinek egy szemernyi kételye is lett volna a Holokauszt borzalmait és valóságát illetően, a beszámoló után ezek bizonyosan szertefoszlottak. Az ember, aki mindezt túlélte és élénken emlékszik rá vissza, több generáció távlatából üzent a mai fiatalságnak, a mai politikának, államnak és vallásoknak: ennek nem szabad még egyszer megtörténnie. Ő élő példája volt annak, hogy az ember igenis bármekkora elnyomáson felülkerekedhet, bármlyen mélyről felállhat, ugyanakkor felelőssége van abban is, hogy a tudását a következő generációkra átörökítse. Mi más lehetne ugyanis a történelem célja, ha nem az, hogy megtanítsa az emberiséget arra, hogy mit szabad és mit nem. A vendégünk évtizedek óta töretlen, fiatalos lendülettel tesz eleget ennek a küldetésnek.

Az MTA egyik főmunkatársa a rendkívül színvonalas előadásában a jogalkotás felelősségére hívta fel a figyelmet. A jogszabályok mögött ugyanis ellenzők, de egyetértők és magyarázók is meghúzódtak, így lépésről lépésre formálták át a korabeli köztudatot abból a célból, hogy ezeket az elnyomó és kirekesztő törvényeket mint egyfajta védelmet fogadtassák el széles tömegekkel. Oly sokszor történt már meg a történelem során, hogy a segítség köntösébe bújtatva követtek el borzalmas tetteket. A téma szakértője ennek felelősségére hívta fel a figyelmet, hiszen ma is zajlik olyan propaganda, amiről sejthető, hogy a valódi célja inkább a hatalom megszerzése, megtartása, mint a valódi segítség nyújtása.

Dobos János, a pszichiátria emberi jogi visszaéléseit feltáró civil szervezet elnökeként, előadásában rámutatott egy olyan tényre, amely a résztvevők legnagyobb része előtt ismeretlen volt, így bizonyosan állíthatom, hogy a széles társadalom előtt sem lehet közismert. A Holokauszthoz vezető, jól felépített propaganda, jogi háttér és gyűlöletkeltő hadjárat hátterében egy korábbi elmélet állt: a fajelmélet, amit évekkel korábban pszichiáterek hoztak létre. Bemutatta ugyanis, hogy az “eugenika” nevű áltudományra mint ideológiai alapra építkezve kelhettek életre azok a náci politikai nézetek, amelyek végül a Holokauszt tragédiájába torkollottak. Egy rövid filmrészletben bemutatta, hogy a mai modern pszichiátria el is ismeri bűnösségét ebben, sőt a társaság elnöke nyilvánosan bocsánatot kér emiatt, ha megkésve is. Sajnos a társadalom számára ez a tény kevéssé ismert, pedig ez a magatartás a pszichiátria egészének működésében néha nyílt, néha burkolt formában a mai napig tetten érhető.

A túlélő bácsi az előadás utáni beszélgetés során maga is úgy fogalmazott, hogy érdeklődve hallgatta Dobos János előadását, mivel ez számára sem volt ismert. Ő nem ideológiaként, hanem valóságként élte meg mindezt, ahogy nekem fogalmazott, de a náci ideológia valódi hátteréről nem tudott.

De mi lehetne az est üzenete?

A résztvevők megértették, hogy egy gonosz szándékú áltudomány, uszító ideológia, ellenséges propaganda a segítség köntösébe öltöztetve, ha a média és néhány véleményformáló vagy közszereplő is odaáll mögé, rendkívüli rombolásra képes.

Ennek soha többé nem szabad megtörténnie.

Állampolgárként felelősségünk, hogy észrevegyük a segítség köntösébe bújtatott, valójában ártó szándékot. Vegyük észre a gyűlöletkeltő propagandát. Járjunk utána magunk az igazságnak, ne elégedjünk meg egy újságíró, politikus vagy szakértő véleményével, mert könnyen lehet, hogy már ő maga is félrevezetés, elferdített tények áldozata.

Szcientológusként én személy szerint ezt a következtetést vontam le. Eddig is küzdöttem társadalomjobbító programjainkat támogatva az emberi jogok gyakorlatba történő átültetéséért, az erkölcs és az etika helyreállításáért, a pszichiátria emberi jogi visszaéléseinek visszaszorításáért, de ezután még inkább fogok. Fontosnak tartom, hogy ezek az építő tevékenységek széles körben ismertté és támogatottá váljanak, ne pedig egyes személyek aljas kitalációi uralják az emberek gondolatait, amit, ha tétlenül hagyunk, tragédiává fajulhat. Erre tanít ugyanis a történelem. A Holokauszt többé nem ismétlődhet meg semmilyen módon. Rengeteg teendőnk van még.

Szerző: Szász Gyula