Hogyan adta fel Anna a materializmust egy halálközeli élmény hatására

Az a szerencse ért, hogy ismét egy különleges személyiséggel sodort egy helyre az élet, aki nem veti meg a kalandot, bátor, kíváncsi, és a lelke mélyén mindig is kereste a válaszokat az élet alapvető kérdéseire.

Anna Maria Paubil egy végtelenül kedves, mosolygós személyiség, akinek szinte Buddha-szerű nyugalma menthetetlenül átragad környezetére, hallgatóságára. A Londontól délre található, mesésen gyönyörű Saint Hill Birtokon találkoztam össze vele, ahol az L. Ron Hubbard által körvonalazott szellemi és lelki fejlődés – Angliában, valamint Európában elérhető – legmagasabb szintjét tanúsította, augusztus 20-án.

Kérdésemre részletesen elmondta, hogyan alkalmazza a híres vallási filozófus tanításait az életében. Azt is elárulhatom, hogy számomra minden kétséget kizáróan demonstrálta Az Út a Boldogsághoz – nem vallásos útmutató a jobb élethez – teljes mértékű használatát.

Egy idő után ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy megtudjam, honnan ered ez a csodálatos spirituális szabadságvágy, miközben két lábbal áll a földön, és teljes mértékben realista. Történetén meghallgatva teljesen tátva maradt a szám, és úgy éreztem, mindenképp szeretném megosztani.

Anna mindig is nagyon érdeklődő, nyitott személyiség volt, olyasvalaki, akit lenyűgöz az esztétika, de a matematikát, kémiát sem hajítja a sarokba. Egy ponton közeli barátságba került egy erősen materialista gondolkodású mérnökkel, akinek matematikai pontossága lenyűgözte, s egyben a számítógépek és a mérnöki tudományok irányába orientálta őt. Eközben a materialista világlátást is átvette a mérnöktől. Azt a bizonyos “egyszer élünk… ami a saját szememmel nem látható, az nem igaz” típusút.

Sztorink a 70-es években játszódik, amikor Anna még tinédzser volt, és úgy döntött, hogy világot lát, mielőtt letelepedik, majd stabil munkát szerez, családot alapít. Anyagilag önfenntartó volt, miközben körbejárta a világot, látta Amerikát, Mexikót, Kanadát és mérhetetlen sok egyéb országot. Soha nem riasztották vissza a negatív híresztelések, így olyan helyekre is eljutott, melyeket a legtöbb ember igazán veszélyesnek tartott volna. Fantasztikus problémamegoldó volt, így soha nem került igazán bajba.

Aztán egy napon, 19 esztendős korában épp Kongón belül utazott egyik reptérről a másikra, amikor is a gépe nyilvánvalóan meghibásodott. Valamiért lépcsőzetesen és kontrollálhatatlanul egyre lejjebb süllyedt. Mindenki próbálta kitámasztani magát, kapaszkodtak amennyire csak tudtak, próbálták sérülés nélkül megúszni. Aztán bekövetkezett a pont, ahol Anna úgy érezte, itt már nincs helye a reménykedésnek, hogy valahogy el fogják kerülni a balesetet, és valami csoda folytán biztonságban földet érnek… Ez a pont akkor következett be, amikor az ablakban meglátta a fák lombjait, és érezhető volt, hogy a gép alja súrolta a lombkoronákat. Ezzel egyidőben a kerék ágakat szedett össze és végképp használhatatlanná vált.

Ebben a másodpercben úgy érezte, meg kell hoznia egy fontos döntést: abbahagyja ezt az életet 19 évesen, ezen a ponton, vagy éljen tovább. A helyzetre való tekintettel arra a döntésre jutott, hogy legyen itt és most vége, minél gyorsabban, hogy mielőbb túl legyen az egészen. Furcsa módon nem érzett bánatot, vagy bármi más érzelmet. A következő pillanatokban szeme előtt villámgyorsan lepergett eddigi életének filmje, majd valamiért a legfontosabb pillanatok visszatértek… Azok, amikor főbb döntéseket hozott a jövőről. Egyesével áttekintette, hogy a döntés helyes vagy helytelen volt-e. Utólag úgy meséli, hogy nem tudott megnyugtató végkövetkeztetésre jutni azzal kapcsolatban, hogy merre billent életének mérlege. Az egész másodpercek alatt kellett, hogy lejátszódjon, de érzése szerint legalább 3 órának tűnt.

Majd egy új gondolat villant be: 19 évesen látta a világ nagy részét. Annyi helyen megfordult, hogy másoknak egy egész élet kevés volt erre. Elégedett érzés fogta el, hogy bár csak 19 évig tartott az egész, de véghezvitte, amit eltökélt. S ezzel elengedte a tiltakozást is a látszólag elkerülhetetlen halállal kapcsolatban. Ezen a ponton hirtelen történt valami, amit egy ideig még nem tudott megmagyarázni, valójában most is nehezére esett szavakba önteni a pillanatot, az érzékelést. Némi gondolkodás után így fejezte ki a történteket: “úgy éreztem, a tér hatalmasra tágul, s mintha már nem csupán a fizikai testem lettem volna, hanem valahogy azt érzékeltem, mintha a repülőgépnél is hatalmasabb lennék. Ezzel egy időben a gép egy kissé felemelkedett.” Ezután fantasztikus manőverekkel és nem kevés nehézséggel, épségben leszálltak.

De ott maradt a megválaszolatlan kérdés, mely egyre inkább foglalkoztatta: mi történhetett?

Ha Anna fejébe veszi, hogy választ talál egy kérdésre, vagy a végére jár valaminek, az úgy is lesz, arról biztosíthatlak benneteket! Megtalálta hát a választ, de nemcsak azt, hanem egy rakás egyéb választ is, látszólag véletlenül, alig 2-3 hónap múlva Bern városában, Svájcban. Miközben a belvárosban bolyongott, hogy megtalálja különleges órájához a márkaszervízt és javítóműhelyt, valami sokkal értékesebbre bukkant. A téren található mobil pavilonnál állt meg, ahol tábla hirdette az “ingyenes személyiségtesztet”. Kitöltött hát egyet, hogy jobban megértse a történteket és önmagát. A tesztet azonnal kiértékelték neki a helyi Szcientológia Egyház munkatársai, és megválaszolták kérdéseit. Akkor lépett be először az egyház kapuján, és azóta is sikeres, kiegyensúlyozott, céltudatos szcientológus, aki sorban éri el élete összes célját.

Kérdésemre mosollyal az arcán azt válaszolta, hogy teljes mértékben képes volt azonosulni L. Ron Hubbard, a Szcientológia vallás alapítójának alábbi gondolataival, és ez volt az, ami felkeltette érdeklődését az egész vallási filozófia megismerésére. Miért pont az alábbi idézet? Mert abban a kritikus pillanatban, a meghibásodott repülőgépen pontosan átélte, átérezte és felismerte ugyanezt:

“Mit hoz a jövő?
Bízom benne, hogy néhányunknak újjáélesztett célokat és ragyogó életet.
Másoknak, akik nem ilyen szerencsések, egy újabb lépést a tudatlanság sötét homályába.
Néhányan úgy érzik, hogy a sors kezében van gyötrelmes életük.
Mások azonban, akik elérték a tudatosságot, hogy betekintést nyerhessenek az igazság természetébe, tudják, hogy ez nem így van.
Mondhatnám neked könnyelműen, hogy nincsenek következmények.  De mert a barátomnak tekintelek, ahogy az emberiség egészét is, szeretném megragadni az alkalmat, hogy emlékeztesselek: te vagy az, aki meghatározod saját sorsodat.
Magad választod meg a jövődet, és te vagy az, aki ragaszkodsz a céljaidhoz, vagy hagyod őket semmivé foszlani.
…
Végül te maradsz önmagadnak.
És te leszel az, aki felteszi a kérdést: vajon helyesen cselekedtem, vagy helytelenül?
És az állapot, amiben akkor találod majd magad, lesz a válasz a kérdésedre.”  

L. Ron Hubbard

(Ron’s Journal 36 “Az Új Esztendőd” (1982. December 31.)

Szerző: Gász Gabi