130 megtekintés

Egy apró trükk a személyes hatékonyság növelésére…

Amikor az ember fejlődni akar a személyes hatékonyság terén, akkor megnézi, hogy a baráti körében kiről lehetne példát venni. Ki az, aki jól érzi magát a bőrében, van ideje a számára fontos dolgokra, és sikeres. Ezzel én is így voltam 2006-ban, amikor elkezdtem tudatosan figyelni a sikeres vállalkozó barátaimat. A beszélgetések során egyre többször figyeltem fel arra, hogy ezek az emberek nem néznek TV-t, hanem helyette inkább olvasnak.

Elkezdtem én is képezni magam, egyre több Bagolyvár és HVG könyvet olvastam el. Ezt a Jim Rohn idézetet azóta is szem előtt tartom:
“A szegény embereknek nagy tévéjük van, a gazdagoknak nagy könyvtára.”

A mai tévéműsorok a fő csatornákon nem építik az emberek jellemét. Amikor kicsik voltak a gyerekeim, akkor hoztam ezzel kapcsolatban egy döntést. Kiválasztottam három olyan kereskedelmi tévécsatornát, amin klasszikus mesék és ismeretterjesztő filmek voltak. A gyerekek tudták, hogy napi egy óra tévénézés az, amiben gondolkodhatnak, és ők döntötték el, hogy mit néznek ebben az időben. Ezt a döntést azért hoztam meg, mert amikor időnként elkezdték kapcsolgatni a távirányítót, akkor nehéz volt kikerülni a negatív híreket és a gyógyszerreklámokat, valamint a hazug politikai közleményeket.

A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) vizsgálta a kulturálódási szokásokat.

Az adatok szerint egy átlag magyar ember napi 5 órán át néz tévét. Az átlag magyar nem boldog. Az átlag magyar nem él bőségben. Ezek alapján érthető, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy nem akarnak az átlaghoz tartozni.

Azon nem tudunk változtatni rövid távon, hogy milyen műsorok menjenek a tévében. Ez kívül esik a legtöbbünk befolyásolási körén. De azt igenis meg tudjuk választani, hogy a negatív vagy a pozitív híreket engedjük be az életünkbe. A negatív hírek leszívják az energiaszintünket, a pozitív információ energiát ad.
Nem kell ezt elhinned nekem. Nézd meg, hogy működik-e a saját életedben, ha használod a Szcientológia eszközeit…

Ha javítani akarod a személyes hatékonyságodat, akkor tegyél egy próbát!

A következő három hétben kerülj el minden olyan ismerőst, aki állandóan panaszkodik és nyafog. Mindig beteg, vagy arra készül, hogy beteg lesz, ezért felhívja a figyelmedet egy közelgő járványra. Beszámol neked arról, hogy milyen tragédia történt a világban, tőled 15.000 km-re egy faluban. Panaszkodik az anyósára, a gyerekére, a főnökére, a politikusokra és az időjárásra.
Megfigyelheted, hogy a találkozás után valahogy az élettől is elmegy a kedved, és nincs kedved semmihez: jelentősen lecsökken a személyes hatékonyságod.

Ezzel szemben vannak olyan ismerőseid, akik mindig jókedvűek. Keresd azoknak a barátaidnak a társaságát, akik mosolyt csalnak az arcodra. Az ilyen barát megdicséri a hajadat, örül neki, hogy újra lát téged. Elmeséli neked, hogy milyen jó híreket hallott valakiről. Beszámol neked arról, hogy épp mit tanul vagy olvas. Megoszt veled egy cuki történetet a gyerekéről vagy a kedveséről.
A beszélgetés után valahogy szebben süt rád a nap, így energikusabb vagy és hatékonyabb.
Keresd ezeknek az embereknek a társaságát, és figyeld meg magadon a változást.

“Az az igaz, ami számodra igaz.”

L. Ron Hubbard

Amennyiben néhány hét elteltével azt veszed észre magadon, hogy jobban mennek a dolgaid, akkor tettél magadért valamit. Folytasd ezt az utat.

Személyes hatékonyság javítása

A Szcientológia ebben segíti az embereket, és neked is tud segíteni.

Amikor jó emberekkel veszed magad körül, és a pozitív hírekre figyelsz, akkor minden nap teszel újra egy lépést annak érdekében, hogy jobban érezd magad a bőrödben.
Ha már megfigyelted magadon is ezt az összefüggést, és szeretnéd megtudni, hogy miként javíthatod a személyes hatékonyságodat a Szcientológia eszközeivel, akkor itt egy videó a Hogyan javítsuk a kapcsolatainkat másokkal online tanfolyamról, amit érdemes neked is megnézned.

 

Szerző: Langmár Zsuzsanna