711 megtekintés

Diszkrimináció a 21.században

Bár már a 21.századot írjuk, mégis nagy a diszkrimináció.

Ez amolyan velejárója az embernek.

Korábban is láttam ezt, mikor egy régi munkahelyemen az egyik kollégámnak antiszemita megjegyzése volt. Még olyan fiatal voltam, hogy alig értettem, mi is az…

Inkább azt nem értettem, hogy lehet az, hogy valakit elítélnek amiatt, hogy más a vallása.

Majd szcientológus lettem. Én lettem az, aki más, mint a többiek, akik nem szcientológusok. Akit a nyáj arrébb taszít, hisz ki tudja, mi a “baja”. Persze később egyre jobban látták, mit csinálok, mivel foglalkozom. Hogy attól, mert szcientológus vagyok, nem én vagyok a megtestesült gonosz. Ekkor már tudták, hogy nem “bajt”, hanem segítséget várhatnak tőlem, így több és több barátom lett.

Majd láttam ugyanezeken végigmenni barátaimat is. Csak azért, mert nem abban hittek, mint amiben mások.

De ugye ez sokszor vonatkozik ám a vallás, de még a politika témájára is.

Hisz emlékszem, mikor a nagyszüleim mesélték, hogy nem lehetett ám csakúgy bemenni egy keresztény egyházi esküvőre, hisz a párt nem adott épp rá engedélyt.

Ahogy a papám és a korosztálya is emlékszik még, mikor koncepciós pereken keresztül ítéltek börtönre több ezer keresztényt a hite miatt.

Ahogy emlékszem arra is, amikor jóval a rendszerváltás után egyes családtagok vörös csillagot kaptak az autójukra, mert nem arra a pártra szavaztak, mint amelyikre a cég dolgozóinak többsége.

Ma sincs ez másképp. Hisz egy új vallás esetén, de még egy régi vallás esetén is meggondolandó, hogy mit mond az ember egy olyan környezetben, ahol mások a vallási nézetek.

Persze ez sokszor egy védelmi mechanizmus, amolyan “inkább jobb távolságot tartani, hiszen ő más, mint én vagyok” típusú hozzáállás.

De vajon milyen az, amikor fordul a kocka? Mi van akkor, amikor diszkrimináció áldozatává válik valaki?

Persze a történelem során kerültek már máglyára emberek, (mert féltek tőlük), ahogy gázkamrákba is.

Ahogy törvényeket lehetett hozni a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is lehet törvényeket hozni azért, hogy elpusztítsa az ember azt, akitől fél. De mi van akkor, ha épp tőled félnek?

Mi történik akkor, ha téged diszkriminálnak a vallási nézeteid miatt, vagy mert fenyegetést jelentesz a számukra?

Bár sokszor hihetetlen és elképzelhetetlen, hogy nem csak a múltban, de a jelenben és a jövőben is létezhet gonosz.

Ahogy egy ország eljutott odáig, hogy gázkamrákba vitte a zsidókat, úgy egy másik hozhat törvényeket arra, hogy törvénytelenné váljon egy vallás gyakorlása.

Ahogy most a szcientológusok joga sérül a vallásuk gyakorlásában, úgy a te jogod is sérülhet, hogy abban hihess, amiben akarsz.

Persze ilyenkor jön a gondolat, hogy “Jó, de akkor miért támadják ennyire a szcientológusokat?”.

Erre az a kérdésem hozzád – s gondolkodj el rajta alaposan – hogy szerinted miért támadnak egy olyan csoportot, aminek a vallási szervezetein kívül olyan független társadalomjobbító csoportjai vannak, amelyek azért tesznek:

  • hogy a gyerekek és felnőttek tájékoztatva legyenek a drogok veszélyeiről, és ez a Drogmentes Maraton program ma a legnagyobb európai drogprevenciós program
  • hogy a Narconon drogrehabilitációs programon egyéb drog alkalmazása nélkül hozzák le a drogokról az embereket, rehabilitálva őket az életben
  • hogy a Criminon programon keresztül, a bűnözők valódi rehabilitálásával elérik, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, és ne essenek vissza
  • hogy az Alkalmazott Oktatástan rehabilitálja az oktatást, és segít abban, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek is tudjanak tanulni
  • hogy a Szcientológia Önkéntes lelkészei minden nagyobb katasztrófánál segítenek az áldozatoknak feldolgozni a helyzetet
  • hogy az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány feltárja a pszichiátriai visszaéléseket
  • hogy a Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány arra oktatja az embereket, hogy tudják az alapvető emberi jogaikat?

Tehát, kinek nem érdeke az, hogy az emberek tanultabbak legyenek, ne legyenek drogosok, bűnözők, hogy tudják a jogaikat, ne érje őket visszaélés a mentális egészségügy területén, és hogy katasztrófa esetén hamar helyrejöjjenek?

Most már tudni fogod, hogy diszkrimináció esetén csak azt a kérdést kell feltenned magadnak, hogy vajon kik félnek az adott vallási csoporttól, s rögtön tudni fogod, honnan is fúj az a bizonyos szél.

Író: Kapronczai Enikő