420 megtekintés

A Szcientológia elvei összetartják a családokat?

Nem tudom, megfigyelted-e a környezetedben, de a családok, mintha széthullóban lennének.

Én még emlékszem gyerekkoromból, hogy teljesen természetes volt az, hogy a szülők és a gyerekek együtt laktak a nagymamával. Három generáció békésen megfért egymás mellett, a szülők nyugodtan tudtak dolgozni, idegeskedés nélkül arra vonatkozóan, hogy mi van a gyerekkel, mert tudták, hogy a nagyi vigyáz rá.

De mi van ma? Bármerre nézek, csak széthulló családokat látok, ahol a vasárnapi ebédre gyűlölnek összegyűlni az emberek, mert tudják, hogy csak a családi veszekedés következik. Előkerülnek a szokásos témák, a romboló politika, pénzügyi nehézségek, az egészségügy botrányos helyzete, hogy mennyi gyógyszert írt fel az orvos, holott egyik sem igazán használ és valódi gyógyításra esély sincs, csak tüneti kezelésre, hogy ne fájjon. A kórházban a falak omladoznak, a nővérek idegesen végzik munkájukat, mert borzalmasan túlterheltek.

Az interneten olyan „pszichológus szakértői” vélemények terjednek, mely szerint a férfi genetikailag arra lett teremtve, hogy megcsalja a párját, mert az ősi ösztön azt diktálja, hogy minden nővel lefeküdjön. Természetesen a pszichológus író csak igazolni próbálja, hogy miért csalta meg a feleségét, de erre még állami támogatást is kap.

Őrült módon terjed a fiatalok közt a Tinder, egyre népszerűbb a szexuális szabadosság, perverzió. Manapság, ha valaki házasságot tervez, már-már őrültnek bélyegzik, mondván úgyis válás lesz a vége.

Lehet, hogy eddig a társadalom a szőnyeg alá söpörte ezeket a problémákat, de nézzünk szembe ezzel egy kicsit és vegyük észre, hogy ez a gyomorforgató helyzet a nép pusztulását eredményezi.

Egy olyan társadalom, aminek az alapja a család, ha nincs meg benne egy olyan erőteljes szövetség, amire az ember építheti a jövőjét, darabokra hullik. Láttál már olyan erőteljes férfit, vagy nőt, akinek otthon nem volt rendben a családi élete? Megfigyeltél már valakit, akinek egy szakítás után tönkrement az élete, mert például megcsalták és ettől összeomlott a bizalma a másik nem felé és bezárkózott, visszaesett a teljesítménye a munkában is, esetleg inni kezdett, hogy elviselje a fájdalmat?

Ugye tudod, miről beszélek?

Az én életem sem volt egyszerű ezen a téren, elhiheted. Nem voltam szent és nem vádolok senkit. Tudjuk, hogy van ezen a területen kezelni való. Nekem a Szcientológia volt az, ami válaszokat adott ebben a témában és azóta csodálatos, boldog, erős, megbízható, őszinte párkapcsolatban élek. Már nem hat rám a múlt köde, amikor még abban a fertőben éltem, amit a világ normálisnak tekint.

Íme, néhány idézet L. Ron Hubbardtól. Ezek alkotják a valódi Szcientológiát, amit Te magad is megismerhetsz a könyvekből.

„Szeresd és segítsd a gyerekeket!” – Ez egy fejezet címe Az út a boldogsághoz című könyvből.

„Tiszteld és segítsd a szüleid!” – Ez szintén egy fejezet címe Az út a boldogsághoz könyvből.

„Ne légy szabados a szerelemben” – Az út a boldogsághoz c. könyv

„Légy hű szexuális partneredhez!” – Az út a boldogsághoz c. könyv

„Hogyan teremtsünk sikeres házasságot?”-  Ez a szervezetben elvégezhető egyik tanfolyam címe, aminek segítségével én magam sikeres párkapcsolatot építettem fel. Néhány idézet a tanfolyam anyagából, amiket nap mint nap használok.

„Az emberek felhagynak a családi egység teremtésével. És abban a pillanatban, amikor nem teremtik tovább, az megszűnik létezni.” – Te hogyan tudnád ezt az elvet alkalmazni az életedben? Mivel tudnál hozzájárulni, hogy a párod boldogabb legyen ma?

„És egy család, amely családként nem teremti magát tovább, megszűnik családként létezni.” – Láttál erre példát a környezetedben? Hány tönkrement életet tudsz megszámolni a közeli ismeretségi körödben, akik nem teremtették tovább magukat mint család és széthullottak?

„Mert az a házasság, amely két olyan egyénből áll, akik nem érnek el valamilyen hasonló célt, illetve nem törekszenek egy ilyen cél elérésére, kudarc. Ez az első kellék a sikeres házassághoz.” – Nekem ez a személyes kedvencem.

Hány olyan ismerősöd van, akit az unalom kínos tespedésében látsz elsorvadni, akinek annyiból áll az élete, hogy munka után leül sörözni és tévézni, aki nem beszélget a párjával a jövőről, csak arról, hogy mi lesz a vacsora.

Számos szcientológus házaspárt látok a környezetemben, akik elképesztő örömmel, boldogsággal élik az életüket, mindennapjaikat vidámság járja be, mert ezt a szabályt használják.

Valójában több száz oldal szól a család és a párkapcsolat témájáról a Szcientológiában és mindegyik hasonlóan alkalmazható adat, ami pozitív, örömteli kapcsolatokat eredményez.

Ha gond van az életed ezen területén és nem tudod, hogy mit tehetnél, látogass el a hozzád legközelebbi Szcientológia szervezetbe és keresd fel a könyvesbolti eladót, aki segít Neked megtalálni azt a könyvet, ami valódi megoldást adhat a problémádra.

Ha pedig kényelmesebbnek érzed, hogy otthonról vizsgáld meg a valódi Szcientológiát, javaslom az ingyenes online tanfolyamokat, amiket minden költség és kötelezettség nélkül elvégezhetsz. Ezek az élet számos területének problémájára megoldásokat kínálnak.

A tanfolyamok listája:
https://www.szcientologia.org.hu/courses/