
A Szcientológia Egyház egyházi státusza ma Magyaroszágon
A Szcientológiának ugyanúgy kell működnie ma Magyarországon, mint több száz másik vallási felekezetnek.
A Szcientológia magyarországi alapításakor, azaz 1991-ben egyházként lett bejegyezve. A 2013-ban történt, korábbihoz hasonló törvényes bejegyzés szerint is vallási tevékenységet végez. A felekezet jelenleg is érvényben lévő neve, ahogyan az a hivatalos nyilvántartásban is szerepel: Magyarországi Szcientológia Egyház.

A fővárosi törvényszék hivatalos kivonata
Érdekesség, hogy ugyan az Emberi Jogok Európai Bírósága azt a határozatot hozta 2014-ben, hogy a magyarországi egyházügyi törvény(2012) megsértette a vallásszabadsághoz való jogot, Magyarország kormánya továbbra is elutasítja a döntés betartását, sőt növelte a korlátozó intézkedéseit minden vallási kisebbséggel szemben.
Kíváncsi arra is, hogy más országokban milyen formában működik a Szcientológia Egyház?