Ki fogja megtenni, ha mi nem?
A Drogmentes Mozgalom 16 évvel ezelőtt jött létre azzal a céllal, hogy országos szinten megelőzze és megfordítsa a drogfogyasztás növekedését. […]
A gyerekeknek van igényük arra, hogy szebbé varázsolják a környezetet
Én mindig arra tanítottam a gyerekeket, köztük a saját gyerekeimet is, hogy a környezetünk mutatja, milyen rend van a fejünkben, […]
Mit jelent számomra szcientológusnak lenni
Szcientológus vagyok, és el szeretném mondani, mit is jelent pontosan, hogy mi a Szcientológia. Örök idők óta keressük, hogy kik […]
A szcientológusok tiszteletben tartják mások vallásos hitét
Egy olyan bolygón, ahol ennyi különféle kultúra, vallás, népcsoport él egymás mellett – jelenleg több mint 7,5 milliárdan vagyunk a […]
Összefogás a drogok terjedése ellen
Azok a barátaink és ismerőseink, akiknek személyes, tehát nem hallomásból szerzett tapasztalatuk van rólunk, nagyon jól tudják, hogy mi, szcientológusok, […]
Hogyan mentette meg az életem egy táblázat az emberi viselkedésről
Amikor 4 éve vége lett egy kapcsolatomnak, nagyon rosszul éreztem magam. 4 évig bírtam, habár így, utólag nézve, fogalmam sincs, […]
Ezen a hihetetlen programon megszabadultam a testemben található összes méreganyagtól
Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fogok érezni, látni, tapasztalni magamon. Hogy mi ez a Méregtelenítő program. Tényleg vannak-e bennem mérgek, […]
A munkahelyed neked jólétet hoz, vagy inkább stresszt okoz?
A munkahelyed neked jólétet hoz, vagy inkább stresszt okoz? A mai világban gondot jelent egy állás megtartása. Több mint ezer […]
Miért lettem szcientológus
Négy évesen kezdtem el olvasni azért, mert tudni akartam. Tudásra vágytam. Azt hiszem, így születtem. Minden érdekelt. Legfőképpen azok a […]